avagy mire jó az a rengeteg szemét otthon

Kávékapszula

2015/04/30. - írta: Recycling.Blogger

Jó pár évvel ezelőtt, amikor megjelent az első kapszulás kávéfőző, halálra ítélték a konzervatív fogyasztók, mert nagyon drága, és halálra ítélték a környezetvédők, mert a műanyag kapszulák sokkal nagyobb terhelést jelentenek a környezet számára, mint a darált kávék csomagolása.

Az eltelt tízen-huszon év (a Nestlé 1976-ban szabadalmaztatta a Nespresso rendszert, de csak 1988-tól lett képes nagyobb mennyiségben forgalmazni) bebizonyította, hogy a kapszulás kávéfőzőnek igenis van létjogosultsága, mert viszonylag kis beruházással (értsd ez alatt, hogy nem kell százezer forintos gépet venni tejhabosítóval és kávészirupokkal) lehet otthon is olyan kávét készíteni, mint a jobb kávézókban. Ez azért lássuk be elég nagy dolog, ha az ember kávékedvelő.
Meg kellett hát barátkozniuk a környezetvédőknek is a ténnyel, hogy ez bizony nem fog eltűnni egyhamar. Szerencsére azonban kreatív nőtársaink sem unatkoztak és felismerték a kapszulákban rejlő lehetőséget (talán egy finom kávé melletti babrálgatás eredményeképp) és rájöttek, hogy hogyan lehet a színes kis kapszulákból mutatós ékszereket készíteni.Most ebből gyűjtöttem nektek egy csokorral.

Íme:

 nespresso.jpg

 

original-collar-elaborado-con-capsulas-de-cafe.jpg

 

caffe_marrone.jpg

 A kép alatti linken egy egész blogot találtok csak kapszula újrahasznosításról:

polsera_donut_nespresso.jpgJó gyűjtögetést!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hasznositsd.blog.hu/api/trackback/id/tr767398434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AnnaPanni 2015.05.01. 11:54:10

A Nespresso vissza is veszi a kapszulákat, hogy újrahasznosítsa.

Recycling.Blogger 2015.05.07. 08:46:33

@AnnaPanni: Az a legjobb megoldás, de szerintem nagyon sokan nem viszik vissza. Kb. úgy, mint az üres üveget, pedig az az, amit talán a legnehezebb házilag újrahasznosítani.

Rebi82 2016.02.03. 18:12:20

Örülnék ha valaki a segítségemre lenne, hogy hol lehet hozzá jutni a Nespresso, szép színes elhasznált kapszuláihoz. Kedvet kaptam a kapszulaékszer készítéshez. :) Lenyűgöz a sokféle szín és a lehetőség, hogy én is alkossak belőle valami szépet.

Előre is köszönöm, ha valaki a segítségemre tud lenni.

Recycling.Blogger 2016.05.14. 17:16:14

@Rebi82: Szia, bocsánat, hogy csak most írok, de kicsit sűrű lett az életem. Tehát a válasz: leginkább olyan ismerőstől, akinek ilyen gépe van, vagy van több iroda is, ahol ilyet használnak vagy magától a nespressotól. Hátha!!!
Ha budapesti vagy és eljössz érte, lehet, hogy tudok neked szerezni, de hogy éppen milyen színű van, nem tudom.
süti beállítások módosítása